Fiatalok a szentség útján - A rózsafüzér ereje

2022.11.07

Santos Franco Sanchez - 12 éves

,,Ne sírjatok, mert én boldog vagyok. Mit számít a szenvedés?"

Egyszerű, vallásos szülők 6. gyermekeként 1942-ben látta meg a napvilágot a spanyolországi kis városban. A jó példát mutató szülők minden gyermekükre Isten különleges ajándékaként tekintettek. Buzgó szeretetet ébresztettek gyermekeikben az Oltáriszentség iránt, és bátorították őket az Eukarisztia minél gyakoribb vételére. A Szűzanya is fontos szerepet töltött be életükben, hiszen az édesanya még méhében a Karmel-hegyi Boldogasszonynak szentelte gyermekeit.

Santos átlagos fiú volt, aki boldogan játszott a hangoskodó, féktelen fiatalokkal. Szerettei és barátai arról számoltak be, hogy béketeremtő vágya mind a családban, mind pedig a társai között megnyilvánult. Őszintesége, alázatossága, szófogadása és számos egyéb, vele egykorú fiatalra nem jellemző tulajdonsága miatt mindenki felfigyelt rá. Gyakran imádkozott az Oltáriszentség előtt rózsafüzérrel a kezében.

1953 novemberéig a fiú egészsége rendben volt, de egyik fülében hirtelen fájdalom jelentkezett, mely állandó fejfájással társult, így nem tudott iskolába sem járni. A fájdalmai egyre súlyosbodtak. Santos így szólt édesanyjához: ,,Sokat fáj a fejem, de az orvos azt mondta, nincs semmi bajom. Ne aggódj, mama. Legyen, ahogy Isten jónak látja." Az édesapa megkérte egyik nyugdíjas orvos barátját, hogy segítsen kideríteni mi okozz fia fájdalmait. Megállapította, hogy a fiúnak agyhártyagyulladása van, azonban a sok félrekezelés miatt a fertőzés ráhúzódott az agyvelőre is, így végzetessé vált. Santos türelmesen és nyugodtan viselte a betegségét. Nem aggodalmaskodott, hanem minden szenvedését felajánlotta az Úrnak az egyház és a missziók javára, valamint a bűnösök megtéréséért. Mindenki csodálkozott a fiú nyugalmán, jókedvén. Gyermeki szeretettel tisztelte a Szűzanyát, akihez gyakran imádkozott: ,,Segíts kérlek, te, aki anyám vagy. Nagyon kicsit vagyok, kérlek ne hagyj el! Igen, most már itt van mennyei édesanyám." Édesanyjától is kérte, hogy imádkozza mellette a rózsafüzért. Jézust is gyakran szólongatta imáiban: ,,Te sokkal többet szenvedtél a kereszten, és amikor tövissel koronáztak, a te fejed is nagyon fájt."

Egy napon megkérti édesapját, hogy gyűjtse köré a családot. Mindenkitől elbúcsúzott, megölelt és mondott valami személyeset. ,,Hamarosan a Mennyországba megyek, már csak nagyon kevés időm maradt. Nem felejtelek el titeket soha. Nagyon szeretlek mindannyitokat. Ne sírjatok, mert én boldog vagyok. Mit számít a szenvedés?"

Iskolatársai is meglátogatták. A fiú csak mosolygott rájuk, akik nézték a fején lévő nagy kötést, és figyelték a mellkasán nyugvó feszületet. A karmelita szerzetesek is gyakran meglátogatták. A fiú ateista orvosa is minden reggel benézett hozzá, és csodálta ifjú betege imádságos lelkületét. Egyszer így szólt doktorához: ,,Tudja, miért vagyok képes olyan sok szenvedést elviselni? Mert Isten velem van."

1954. február 6-án felvétetett a lelke a Mennyországba. Boldoggá avatási ügyét a Karmelita Rend kezdeményezte.

Aldo Blundo - 15 éves

1919. januárban jött a világra Nápolyban. Hite és imái által rövid élete ,,világosságban tündöklő fájdalmas zarándokút volt, fiatal kora ellenére, az Eukarisztia által táplált csodás lelki felemelkedés."

A kis Aldo csecsemőkorától kezdve különféle betegségekben, mint mellhártya-, légcső- és tüdőgyulladásban és állandó köhögéstől szenvedett. Az izmai rendellenesen megnagyobbodtak, mely a fiú teljes lebénulásához vezetett. A 8 éves fiú fokozatosan elvesztette látását is. Végül ágyhoz és kerekesszékhez kötve élt, és csak fejét és kezeit volt képes szabadon mozgatni. Bár sokat kellett szenvednie, elfogadta sorsát, és az Úr szenvedéséből merített erőt. Saját életét a bűnösök megtéréséért, a papságért és az öntörvényű fiatalság lelki gyógyulásáért ajánlotta fel. Imáira a lelki válságában egy domonkos atyán keresztül kapott választ.

Aldo odaadással tűrt betegsége és lélekemelő tanúságtétele mélyen megrendítette családját, különösen vallását nem gyakorló katolikus édesapját. A sok zokszó nélkül elviselt értelmetlen kezelés után kérdezte tőle: ,,Miért pazarolsz el ilyen sok pénzt? Rajtam csak a Madonna segíthet." Családjával több zarándoklaton is részt vett (Pompei, Rózsafüzér Királynője templom; Lourdes). Édesanyja, amikor tehette, fiával imádkozta a rózsafüzért, aki kérte családját, hogy helyezzék magukat Jézus Szentséges Szívének oltalmába. A Rózsafüzér Társulat tagjai közé fogadta a fiatal fiút.

1934. decemberében Aldo átadta a lelkét a Teremtőnek. A kisfiú saját testének börtönébe zárva Jézusnak és Máriának felajánlott élet csodálatos példája volt.

Giuseppe Ottone - 12 éves

Giuseppe élete szomorúan kezdődött, hiszen egy férjes asszony hűtlen kapcsolatában fogant. Az asszony el akarta vetetni a gyermeket, de végül egy barátja rábeszélésére megtartotta, majd örökbeadta egy párnak, akinek nem születhetett saját gyermeke. A gyermeket születésekor megkeresztelték.

Az édesanya kapcsolatban maradt az örökbefogadó szülőkkel, így figyelemmel kísérhette fia növekedését erényekben és ismeretekben. Az édesanya felismerte, hogy milyen értékes gyermeket hozott a világra és önmagát haszontalan anyának nevezte.

A nevelőanya mélyen vallásos, kedves természetű és békés asszony volt, aki gyengéd szeretettel nevelte a fiút. Nevelőapja azonban kegyetlen, hatalmaskodó és részeges volt. Guiseppe volt a család béke angyala, aki mindig megvédte anyját és a ház nyugalmát.

Mindig öröm volt számára iskolába menni, ahol szorgalmas, mindenkivel barátságos volt. Arról álmodozott, hogy tengerész lesz, mert a Nápolyi-öböl hajói őt is elvarázsolták. Elkötelezetten gyakorolta hitét, buzgó imaéletet élt. Iskolába menet minden reggel betért néhány percre a templomba az Oltáriszentséghez, ami miatt társai gyakran kigúnyolták. Elsőáldozását követően belépett a Rózsafüzér Társaságba.

Nevelőanyja súlyosan megbetegedett, és meg kellett műteni. Anyjáért mélységesen aggódó fiú éppen a kórház közelében sétált a barátaival, amikor egy pompeji Szűzanya-képre lett figyelmes a földön. Felvette, megcsókolta, és kérte mennyei édesanyját, hogy bárcsak ki tudná váltani nevelőanyja életét a sajátjával. Barátai beszámoltak róla, hogy a fiú azonnal elsápadt és elájult. Imája meghallgatásra talált, mert semmilyen orvosság nem hatott a fiúra. Másnap meghalt.

Hősies áldoztavállalásának köszönhetően nevelőanyja meggyógyult és jó egészségben megélte a 88 éves kort.

Tizenéveseknek különleges példát jelentő, önfeláldozó és erényes fiúra az ártatlanság fénylő csillagaként tekinthetünk.

Josefina Vilaseca - 12 éves

Családja egyszerű, szerény anyagi körülmények között élő, de becsületes és hithű keresztény volt.

Josefina mindennap rózsafüzérezett, és a Mária-lányok Társaságnak is tagja volt. A kislány gyakran vállalt bűnbánati cselekményeket, és különleges szeretettel adózott a Szűzanyának. Embertársai iránti szeretetének megnyilvánulására a Katolikus Akció keretein belül talált alkalmat.

Fiatalkora ellenére egy közeli családhoz került, ahol odaadó figyelemmel és szorgalommal végezte a házkörüli teendőket. A lány megtetszett a család egyik fiatal férfi tagjának, aki számtalan alkalommal próbálta megnyerni őt szerelmének. A lány visszautasította a fiú közeledését. Azonban egyik nap a férfi csapdába csalta. A lány minden erejét összeszedve küzdött a férfi bűnös vágyai ellen, akit olyannyira felbőszített az ellenállás, hogy halálos sebet ejtett rajta.

A lány kórházi ágyán fekve megbocsátott támadójának, de 1952. decemberében meghalt.

A halált választotta, mintsem hogy megbántsa Istent. A testi-lelki tisztaság áldozatának példaképe.

Kaszap István - 19 éves

Egy istenfélő, szerető családban született, az öt gyermek közül harmadikként. A szülők nagy figyelmet szenteltek a gyermekeik vallásos életre nevelésére és az imaélet gyakorlására. A gyerekek a szüleikkel együtt mondták az esti imádságokat, elkísérték őket a templomba.

István makacs, erőszakos és mérges gyermek volt, akit ha bátyjai felbosszantottak, vak dühében, ami a keze ügyébe került, hozzájuk vágta.

,,Általában rossz, pajkos, a szabályok alól kibújó fiú voltam, de nem romlott. A gimnáziumban bosszantottam a tanáraimat." Emellett azonban kitűnt szolgálatkészsége is, házimunkában mindig szívesen segített. A ciszterci szerzetesek segítettek számára a lelki fejlődésébe. ,,Szász tanár úrnak ministráltam. Ezentúl minden nap bemegyek a sekrestyébe, és ministrálok."

Kisdiákként tagja lett az Élő Rózsafüzér Egyesületnek, majd a Mária Kongregációnak is.

Cserkésztársai szerint senkivel nem volt összetűzése, mindig ellenkezés nélkül teljesítette, amire kérték. Jó példát mutatott, megbízható volt, komoly és férfias, de emellett vidám és jókedvű is. Mindig reggelét imával és szentmisével kezdte.

Nagyon kedvelte a természetet. Hetedikes korában saját keresetéből vásárolt egy biciklit, amivel nagy túrákat és erdei kirándulásokat tett. ,,Minden a fölséges Alkotót dicséri."

Széles érdeklődési köre mellett a legjobb tornásszá vált a gimnáziumi években. ,,Az én tanulásomat az Isten szava irányítja: a kötelesség hű teljesítése." Szembe kellett nézni a hivatásválasztás kérdésével. Vajon mire fogja szentelni az életét?

Érzett papi, remete és tanítói hivatást is. Lelki vezetője és egy karmelita atya lelkigyakorlata segített ki ebből a lelkiállapotból és megerősítette papi hivatás melletti döntésében. Jezsuita novícius lett. ,,Uram annyira örülök, hogy engem ilyen kitűnő Társaságba vezettél...Istenem adj nekem energiát. A földön a legnagyobb kincs a szerzetesi élet. Mindent eladtunk, elhagytunk, most magunkat is teljesen oda kell adnunk."

Egyik novíciustársa így írt róla: ,,Isten akaratának követése rabul ejtette, és egész személyiségét békés, mosolygós, kiegyensúlyozott és vidám jellemmé tette."

Naplója tanúbizonyságot tesz erényei növekedéséról és Isten szeretetében való elmélyüléséről. Naponta imádkozott a Szentlélekhez iránymutatásért, különböző önmegtartóztatásokat vállalt, írt az Oltáriszentség nagyságáról és könyörgött a szent közbenjárásáért.

Látszólag egészségesen érkezett a novíciusba, azonban másnap berekedt, majd elvesztette hangját. Ízületi fájdalmai lettek lábaiban, így alig tudott járni. ,,Ami keresztet ad az Isten, örömmel kell viselni. Örömmel viselem a szenvedést Krisztusért, nem futok el a fájdalom elől." Folyamatos orrvérzése, majdnem végzetessé vált. A tályogok és kelések kezdték teljesen beborítani testét. ,, Milyen csekélység a mi szenvedésünk, és milyen szüksége van erre az egyháznak. Ezek a gondolatok könnyebbé teszik számomra a szenvedést."

Kórházi ágyából felkelve, azonnal betegtársai segítségére sietett, és sokat beszélt nekik az Oltáriszentség által közvetített kegyelemről. Egyik nem katolikus betegtársa így írt erről: ,,Nem hittem volna, hogy a katolikus vallásban ilyen hit és egyetértés, szeretet van."

Betegsége miatt nem tudta teljesíteni a novícius követelményeit, így el kellett búcsúzzon a novíciusi élettől és társaitól. ,,Egész életem folyamatos igen legyen Istennek." Hazatérése után reggelente templomba ment, és újból a szerzetesi napirend szerint élt. Mandulaműtéte után megállapították, hogy a folyamatos bevérzéseket a torkában egy daganat okozza. Egyre nehezebbé vált számára a légzés, majd egy napon gyenge, erőtlen betűkkel leírta a nővérnek, hogy papot és utolsó kenetet kér. ,,Isten veletek! Odafönn találkozunk! Ne sírjatok, mennyei születésnap ez. A jó Isten áldjon meg benneteket!"

/Forrás: Joan Caroll Cruz: Fiatalok és szentek című könyvéből/